A legirigylésre méltóbb korosztály. Fiatalok, pörög az agyuk övék a jövő. De tényleg irigykednünk kellene? 6-8 órát ülnek az iskolapadban. Ha egy kicsit megmozgatják magukat az óra alatt, némely tanár már fegyelmezi őket. Várt és váratlan dolgozatok, felelések. Folyamatos testi-lelki feszültségben vannak, stressz, elvárások, megfelelési- és teljesítménykényszer. Mikor van arra idejük, hogy egy kicsit megálljanak és kapcsolódhassanak saját magukhoz? Mi segítené őket abban, hogy hatékonyabban, könnyedebben haladjanak a céljaik felé?

Pár Alexander-technika tanár összedugta a fejét és tervezett. Hogyan lehetne megismertetni a fiatalokat az Alexander-technikával úgy, hogy ne újabb terhet rójunk rájuk. Kidolgoztunk egy 45 perces foglalkozást, amely lehetőséget adott arra, hogy kibillentsük őket megszokott mintázataikból. Felismerjék felesleges feszültségeiket és persze el is tudják engedni. Megtanulják a saját testükön érzékelni, mi történik velük stresszhelyzetben, ami akadályozza őket a teljesítésben, és szabadon dönthessenek, hogyan szeretnének működni, hogy elérhetővé váljon egy sokkal hatékonyabb választás.

Nem az a célunk, hogy megtanítsuk őket lazítani. Azt szeretnénk megmutatni, hogyan vehetik észre, mi történik velük, amikor feszültek – és van lehetőségük másképp működni.

Segítségünkre volt a XII. kerületi Önkormányzat, akiktől 2025-ben pályázati támogatást kaptunk a projekthez így lehetőségünk volt – többek között – eljutni a BGSZC Budai Gimnázium mind a 17 osztályába, 7-12-es évfolyamokhoz.

Na de mit kezdjünk 30 gyerekkel, akik talán inkább tornaórán szerettek volna részt venni, zsizsegnek vagy éppen bezárnak, figyelmük teljesen máshol jár.

Kihasználtuk a tornatermi adottságokat, leraktunk a padlóra matracokat és néhány percre lehetőséget adtunk nekik, hogy magukra figyeljenek. Olyan instrukciókat kaptak, amelyek segítették a felesleges feszültségeik elengedését, hogy egy kis teret kapjanak a testükben. Mindössze 8-10 perc és már érezhető volt a változás, terelhetővé vált a figyelmük, nyitottabbak lettek.

Szerettünk volna beszélgetni a gimisekkel, hogy mi okoz nekik nehézséget a mindennapjaikban. Összegyűjtöttünk pár gondolatébresztőt kártyákra: „nehezen viselem, ha hibázok”, „gyakran érzek feszültséget a testemben”, „izgulok különböző helyzetekben, hogy vajon jól csinálom-e”… Kíváncsiak voltunk, előfordult-e velük hasonló, mit csinálnak ilyenkor, van-e valamilyen bevált praktikájuk, ami már segített.

Na ezekre nem is volt olyan könnyű választ kapni egy 30 fős osztály tanulóitól, akik még csak nem is önként vettek részt a foglalkozáson. Ezért 2-3 fős csoportokba rendeztük őket, hogy kisebb, biztonságosabb térben tudják átbeszélni. Aki szerette volna, megoszthatta a többiekkel is gondolatait.

És kiderült, hogy szinte mindegyik helyzet ismerős volt számukra.

Oké, már tudjuk, hogy nehéz az életük. De hogyan lehetne könnyebb?

Erre kerestük velük együtt a választ a foglalkozás következő részében. Egy egyszerű négylépéses folyamaton vezettük végig őket.

Megállok – lecsendesítem az elmém és a testem

Érzékelek – kiterjesztem a figyelmem, milyen állapotban vagyok, mi történik körülöttem, ezek hogyan hatnak egymásra. Az összes érzékszervemet bevonom a tapasztalásba.

Lélegzem – a légzésem áramló, természetesen pulzáló, mint a tenger hullámzása a partnál. gyakorlatilag folyamatos mozgásban tartja a testemet.

Önmagam vagyok – lágy és teljes – érzékelem a testem egészét és hagyom hogy kitöltse a rendelkezésre álló teret

És persze játszottunk. Megnéztük mi történik, ha felcseréljük a megszokott mintázatokat, hogyan tudunk alkalmazkodni egy új helyzethez.

Megismertettük velük az Alexander-technika néhány alapvető instrukcióját, amelyeket később – felelés, dolgozat vagy más stresszes helyzet előtt – szabadon alkalmazhatnak.

A foglalkozás végén kitöltöttek a diákok egy rövid kérdőívet. Ez alapján 67%-uk sokkal felszabadultabbnak érezte magát a foglalkozás után. Több mint 70 %-uk venne részt még hasonló foglalkozásokon, ami nagy szó, figyelembe véve, hogy most gyakorlatilag kötelező volt részt venniük.

És saját szavaik önmagukért beszélnek.

„Fantasztikus”, „Csodás”, „Különleges”, „Király”, „Izgalmas”, „Mókás”, „Felszabadító”, „Szuper”
„Nagyon érdekes volt megtalálni azokat a helyeket, ahol összpontosul a stressz”
„Jó arra gondolni, hogy dolgozatok előtt van egy olyan módszer, amivel le tudom nyugtatni magam.”
„Stresszes szituációkban biztos eszembe fog jutni.”
„Segített ledolgozni a feszültséget”
„Segített lenyugodni és fókuszálni”
„Segített abban, hogy egy kicsit magamra figyeljek”
„El bírnám viselni minden nap”
„Legyen többször, mert felszabadító”

Persze nem várunk csodát, hogy holnaptól már minden könnyebb lesz. A 45 perc arra volt alkalmas, hogy felébresszük bennük a gondolatot, hogy lehet másképp is, és megtapasztalják, hogy saját maguk is tudnak hatni az aktuális állapotukra. Hogy egy stresszes helyzetre nem feltétlenül kell a megszokott módon működniük – van lehetőségük választani.

A dolgozatok, felelések, elvárások jelen vannak a fiatalok életében, és ezeket nem tudják befolyásolni. Azt viszont észrevehetik, milyen hatással vannak rájuk, és dönthetnek arról, hogyan reagálnak rá. És ez már adhat egy kis szabadságot.